Szent István Ünnepe a Balaton régióban

Tudta-e?

Az egykori Budavári palota Szent Jobb kápolnája ugyanabban a formában, ahogy Hauszmann Budára megálmodta, 1958-tól ma is áll Balatonalmádiban. A mozaik, a tabernákulum, az oltár, a gyertyatartók, a kovácsoltvas kapu és annak márvány kerete az eredeti. Sőt! Még a Szent Jobból is van itt egy pici darab Szent Imre és Boldog Gizella ereklye fragmentumának társaságában. Együtt a királyi szent család.

Megújuló Nemzeti Emlékhely

Másfél milliárd forintból várhatóan 2015. augusztus 20-ig tíz nemzeti emlékhelyünk egyike, a magyarországi és európai viszonylatban is kiemelkedő történelmi jelentőségű somogyvári bencés apátság, Szent László király első nyughelye. Az uniós forrásból megvalósuló fejlesztés révén a romterület mellett a tájba szervesen illeszkedő, korszerű technikával ellátott látogatóközpontot építenek.

Az érkezőket a tervek szerint a látogatóközpont épületében a Szent Korona hologramja fogadja, majd megismerkedhetnek a Kupavárhegy történetével, Szent László király életével és korával, a bencés apátság történetével, kultúránkban betöltött szerepével. A kiállítás korhű kópiák segítségével mutatja be Szent László fegyvereit, öltözetét, a különleges hologram-lapidárium pedig a Somogyváron fellelt, igen értékes kőanyagot mutatja be. A korszerű 3D-s technika révén a látogatók a teljes kolostor együttes rekonstruált képét is megcsodálhatják majd.

A terület tudományos feltárása 1972-ben kezdődött, a munkálatok a 1980-as évek végén félbe maradtak, majd a részlegesen helyreállított romterületet 1991-ben megnyitották a látogatók előtt. A feltárások 2008-ban folytatódtak. Ekkor került elő a Kárpát-medence legnagyobb sáncárka. 

Siófolk Fesztivál és Bor és Kenyér Ünnepe

Augusztus 14-23. között folk- és világzene, kézművesség és nemzetiségi hagyományok a Siófolk Fesztiválon. A folklór tradicionális értékeit és a népszerű világzenei irányzatokat bemutató koncertek mellett néptánc, családi programok, népi játékok és foglalkozások, vásár és gasztronómiai élmények várják a vendégeket a Siófokon, a Balaton partján. A Bor és Kenyér Ünnepe hagyományosan a nyári szezon legnagyobb fesztiválja Siófokon, amely augusztus 20-a köré szerveződik. A tradícióknak megfelelően a fesztiválon fontos szerepet kap a gasztronómia, amely mellett változatos kulturális és családi programok, koncertek és ünnepi események várják a közönséget: kenyérszentelés, a város bora választás és tűzijáték.

www.kulturkozpont-siofok.hu

Szent István Ünnepe Balatonföldváron

Színes programokkal ünnepeli Balatonföldvár a legősibb nemzeti ünnepünket. A Jubileumi téren tartott megemlékezésen a település Polgármestere mond ünnepi beszédet. Ezt követően a történelmi egyházak képviselői megáldják az Új Kenyeret. Hagyományokhoz híven a program átadásra kerülnek a Virágos Balatonföldvárért díjak.

www.balatonfoldvar.info.hu

Augusztusi lampionos vitorlásfelvonulás meglepetés produkcióval Balatonfűzfőn

Hagyomány. Ez a szó sok mindent hordoz magában. Biztos pontot a rohanó világban, állandóságot, értéket és azok őrzését. A hagyományok tájakhoz és ünnepekhez kötődnek, megkülönböztetik egyik települést a másiktól, egyik napot a másiktól. Balatonfűzfő, augusztus 20-a. Egy táj és egy ünnep. Ezeket a '90-es évek elején egy dolog kötötte össze: A tűzijáték lampionos vitorlás-felvonulással. Már a nagy esemény reggelén izgatottan készült a lakosság, és amikor eljött a pillanat, kicsik és nagyok együtt csodálták a színes „hullócsillagokat” és a vízen lebegő tarka fénypontokat. És itt érhető tetten a hagyományok másik fontos jellemzője: összehozzák a különböző embereket, nyaralókat és helyieket, időseket és fiatalokat. Az augusztus 20-i ünnepségek kísérőprogramjaként a lampionos vitorlás-felvonulás lesz meglepetés produkcióval kísérve.

www.balatonfuzfoinfo.hu

Szent István Napok Balatonlellén

Négy napos rendezvény, ünnepi kulturális fesztiválprogramokkal Balatonlellén, a Móló-sétány rendezvényparkjában. A színpadi programok esténként 19-23 óra között szórakoztatják az érdeklődőket. Családi programok, koncertek, tűzijáték és utcabál, valamint színes kirakodóvásár, lellei borok és étkezési lehetőségek várják a látogatókat.

www.muvhaz.balatonlelle.hu

Szent István Napok Fonyódon

Fonyódi Szent István Napok koncertekkel, néptánc-fellépéssel és este tűzijátékkal. Programok a Szent István utcai kápolnánál kezdődnek, (szentmise, kenyérszentelés), majd menettánc vezet a Kikötőben levő Szabadtéri Színpadig, ahol zenés műsor és tűzijáték várja majd az érdeklődőket. Az idei évben a hosszú hétvégéhez igazodva a programok négy napon át zajlanak.

www.fonyod.hu

Szent István napja Keszthelyen

Államalapításunk ünnepén Keszthelyen a belvárosi ünnepségeket követően a Balaton-parti rendezvényhelyszínen várják a szórakozni vágyókat, ahol a színpadi programok, koncertek mellett a hagyományos ünnepi tűzijáték is megtartásra kerül a keszthelyi mólónál. Az ünnepet követő hétvégén, egészen vasárnapig, minden este koncertek és utcabálok szórakoztatják majd a közönséget.

www.keszthely.hu

Emellett ünnepi rendezvényekhez kapcsolódhatunk például Balatongyörökön, Balatonmáriafürdőn, Balatonszárszón, Balatonszepezden, Felsőörsön, Fonyódon, Rádpusztán, Vonyarcvashegyen.


További információk:     Magyar Turizmus Zrt. - Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság

                                               Tel.: +36-87/482-023

                                               E-mail: balaton@itthon.hu

                                               Internet: itthon.hu/balaton

                                               Blog: www.itthonabalatonon.blog.hu

Továbbküldöm ismerősnek