Új kikötő épülhet - Balatonfüred

 

A városban tovább fejlesztik a vitorlás sportot, modernizálják és kibővítik a kemping kikötőjét. A város és a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködési megállapodást kötött.

 

 

Dr. Kollár Lajos a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta: hiányzik Füredről egy szövetségi bázis, kikötő, ám ennek kialakítására több lehetőség is van a városban.

Dr. Bóka István polgármester hangsúlyozta, szándékaik szerint a Füred kemping területén alakítanak ki egy új kikötőt. Mint arról korábban már beszámoltunk, a háromezer férőhelyes kempinget tavaly vásárolta meg a város 2,3 milliárd forinttért, amelyhez 1 milliárd forint hitelt vett fel az önkormányzat, amit a tervek szerint a jelenleg is nyereségesen működő kemping bevételeiből fedez majd. Részletek itt.

A város és a vitorlás szövetség közötti megállapodás értelmében a felek együttműködnek a balatonfüredi valamint a hagyományos sportrendezvények (Fehér Szalag, Kék Szalag, Széchenyi István emlékverseny, Évadzáró verseny) szervezésében, kiemelten kezelik az ifjúsági vitorlás sportrendezvényeket, együttműködésben pályáznak sportprogramokra és együttműködnek sportlétesítmények fejlesztésében is. 
A Vitorlás Étteremben kötött megállapodásról a Füred tévé videója itt látható.


 

balatonfured.hu

Továbbküldöm ismerősnek