Balatoni programok

Format: 2024-10-06
Format: 2024-10-06

Jövőbelátó - Bővül a 10 éves Kultkikötő

Alig több mint 9 hét múlva indul a minden eddiginél nagyobb szabású, 10. nyári évad a Kultkikötőben! A szabadtéri színház az utóbbi években már a teljes nyári szezon alatt működött, most azonban térben is terjeszkedik. Ettől az évtől ugyanis Balatonföldvár mellett két új városban: Balatonbogláron és Balatonfenyvesen, három új helyszínen nyitja meg kapuit. 2015-ben június 26. és augusztus 29. között a négy játszóhely összesen közel 180 programmal várja a kulturális feltöltődésre vágyó nyaralókat.

 

Megnyílt Badacsony legjobb terasza - KisHableány

8261 Badacsonytomaj, Park utca 26.

Bazaltsóval fűszerezett balatoni street food, balatoni borok és balatoni sütik fémjelzik a múlt héten nyitott KisHableány teraszt. Badacsony rezgései a balatoni gasztroéterben eddig leginkább a borokra korlátozódtak, most viszont egyből kettőt léptek előre: modern bisztró konyhát nyitottak, és megalkották a balatoni beach food fogalmát is. Ez pedig, reméljük, úgy fog megszilárdulni a tó körüli vendéglátóhelyeken, mint az a vulkanikus eredetű bazaltkő, amit még a helyi ételekből sem tudnak kihagyni.

Pünkösdi programsoroló

 

A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Ezen szokások egy része még a kereszténység előtti időkbe vezethető vissza, a római floráliákkal hozható kapcsolatba. Ilyen, a Balaton-felvidéken is ismert népszokások: májusfaállítás, pünkösdölés, pünkösdi királyválasztás.

Valami más…

Fenyővirágzás Fesztivál – hol máshol, mint Balatonfenyvesen

A május 7-én kezdődő ünnepségsorozat első napján fotókiállítás nyílik, pénteken 17 órától Balaton party lesz Boombatucada dobosok fellépésével, szombaton pedig a helyi és vendégtelepülések zenés-táncos bemutatói mellett ingyenes ugrálóvár, arcfestés, lufibohóc, kézműves és fafaragó foglalkozások várják az érdeklődőket.

www.balatonfenyvesen.hu

 

Vízre szállunk – ünnepélyesen is megnyitják a balatoni vitorlás szezont!

A balatonfüredi Vitorlabontó Ünnepség régi hagyományokra tekint vissza. Az első 1935-re datálódik, azóta három háborús esztendőt leszámítva minden tavasszal megtartják a látványos eseményt. Míg a füredi vitorlabontó kezdetben csak a hajósoknak jelentette az idény kezdetét, mára az turizmus számára is fontos rendezvénnyé, a nyári turistaszezon megnyitójává is vált. Az eseményt idén május 16-án rendezik meg.

 

Borbarangolás Badacsonyban

 

Május 2.: Szabó Családi Pince

Tel.: 30/851-8848

E-mail: szabopince@westinfo.hu

www.szabopince.hu

 

A Nemzeti Park ajánlja

Nyitott Balaton geotúra a vulkánok és tüzes borok félszigetére - május 2.

A geotúra során a Tihanyi-félsziget válogatott helyszínein idézik meg az egykor tomboló vulkánok és meleg vizet ontó hévforráskúpok mozgalmas világát, a falu hangulatos utcáin járva ízelítőt kaphatunk néprajzi-építészeti hagyományaiból. A kora középkor mozaikjait fedezhetjük fel a Bencés apátság és az Óvár Barátlakások néven elhíresült, vulkáni sziklafalba vésett celláinak végigjárásával. Az út során megelevenedik a tihanyi kecskeköröm csodálatos legendája, és szerencsés esetben a visszhangot is kipróbálhatjuk.

Majális a Balatonnál

Hagyományos gyermek programokkal, majálissal várják régió-szerte a május 1-én szabadba kiránduló és szórakozni vágyó családokat.

Majálist szerveznek többek között Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonlellén, Vonyarcvashegyen, Zalakaroson, Szóládon, Szántódon és Siófokon.

 

Nyitott Balaton

Ahogy már megszokhattuk, májusban megnyitja kapuit a Balaton: az idén második alkalommal megrendezendő Nyitott Balaton május 1. és 11. között várja a tavaszi Balaton szerelmeseit: kerékpártúrákat, gyalogtúrákat, gyermek programokat, Nyitott Balaton Happy Hour-t és 3+1 szálláskedvezményt kínál az akció.

Új helyszínnel készül a Balaton Sound

 

A Balaton Sound szervezői Facebookon osztották meg a fesztivál új helyszínének látványtervét.

Májusban ismét Nyitott Balaton

Májusban újra megrendezik a többféle programot adó Nyitott Balaton akciót. A cél továbbra is az, hogy a térség megmutassa, nem csak a nyári strandszezonban van élet a tónál.

A Balaton csak pár hónapon át érdekes nyaralóhely vagy lehetne vonzó akár egész évben is? Hiányoznak az egész éves programok vagy a szolgáltatóknak kellene talpon lenni a szezonon túl is? Netán mindkettő egyszerre?

Szigliget Vára a Balaton Vára

 

A szigligeti vár 2010-ben ünnepelte 750 éves jubileumát. 1260-ban  IV. Béla a Balaton egyik szigetét (Szigligetet) a pannonhalmi apátságnak adományozta, hogy ott kővárat építsen. Két év múlva elcserélte a várat más birtokaira és ettől kezdve királyi vár. 

 

Tartalom átvétel