balatoninfo hírlevél

Húsvéti programok 2011 - Balaton és környéke

Várkapunyitó

Április 23-25. között ismét megrendezésre kerül a hagyományos kapunyitás, amely tulajdonképpen a vár szezonnyitó programja is. Szombaton 13.00 órakor, míg vasárnap és hétfőn 11.00 órakor kezdődnek a programok. Minden korosztály számára kínálnak érdekességet a szervezők. Az alsóvárban, a nagyszínpadon a gyermekeket játszóház, apródavatás, udvari bolond valamint zenés programok lesznek a várszínpadon. A nagyérdemű közönséget néptánc, harcászati és fegyver bemutatók, reneszánsz zene, hastánc, íjász – csatacsillag hajító verseny, ismert előadók zenés műsorai és egyéb programok szórakoztatják. Ugyancsak az alsóvárban, népművészeti vásárban kínálják portékáikat a népművészek. A gasztronómia szerelmeseit tájjellegű helyi borok és ételek várják.

FÉK Étterem és Cukrászda - Balatonakali

Nem volt egyszerű egész évben nyitva tartó éttermet találnunk a Balatonnál. Szerencsére megfogadtuk ismerősünk javaslatát és ellátogattunk a Balatonfüred és Badacsony között, a 71-es út mentén hívogató Balatonakali Fék Étterembe. Mint utóbb kiderült, jól tettük, hiszen a helyi gasztronómiai élet központjába csöppentünk, ami Tóth Béla tulajdonos gyermekkori álmának beteljesülése.

Bemutatkozik: PANORÁMA VENDÉGHÁZ - Alsóörs ( Balaton )

Balaton-felvidék építészeti stílusát tükröző vendégházunkban ízlésesen berendezett, tágas, fürdővel, televízióval rendelkező szobákkal várjuk kedves vendégeinket.

 

4. BSI Balaton Szupermaraton - Siófok

2011. március 17. és 20. között a BSI Balaton Szupermaraton szervezői már közel 1000 futót várnak a Balaton köré. Biztos így is lesz! 4 nap sport a jókedvedért!

Ha csak a hétvégéd szabad, akkor 2011. március 19-20-án a BSI FélBalaton Szupermaraton is a kedvedre tehet!

Az első nevezési díj határideje 2011. február 28.

Fonyódi Kolbászfesztivál a Balatonon

2010-ben első alkalommal hagyományt teremtő céllal rendeztük meg a Fonyódi Kolbász Fesztivált. A rendezvény a téli Balatonon egyedülálló gasztronómiai, és társadalmi rendezvény.Sikerét bizonyítja az első megrendezéskor  jelentkezett, több mint 50 csapat. Csapatok érkeztek többek közt Békéscsabáról, Szolnokról, Budapestről , illetve a szlovákiai Érsekújvárról is.

Kocsonya Szépségverseny a Balatonnál

Gasztronómiai program Badacsonytördemicén a Faluház udvaron 2011. február 12-én szombaton. Jellegzetes téli ételünket ezúttal a külső alapján bírálja a szakértő zsűri. A versenyző kocsonyákat névvel és fajta megjelöléssel ellátva kérjük leadni. Fajtája szerint lehet: hagyományos, vegetáriánus (zöldség, gyümölcs), halas. Az értékelés része a látvány, a tálalás (minél patinásabb edény), az ötletesség. A programot népi, kulturális műsor kíséri. A verseny kocsonyákat a zsűrizés után meg lehet ízlelni kóstoló tányér megváltásával.

Balaton télen: Adventtől Vízkeresztig Tapolcán

November 28.-január 06-ig tartó időszakban szeretettel várnak mindenkit a Fő térre, ahol a szabadtéri Betlehem mellett az Adventi Várakozás rendezvénysorozat programjaival szeretnék ünnepélyesebbé varázsolni a karácsonyi készülődést.

Szilveszteri balatoni Mulatós Buli és Újévi Disznótoros

Szilveszteri Fergeteges mulatság, tombolával és meglepetésekkel Svédasztalos Szilveszteri vacsora, buli, jókedv, tombola Éjfélkor 1 pohár pezsgő kíséretében megtekinthető a TŰZIJÁTÉK 2011. január 01-én 14 órától: Újévi Disznótoros program.

Gyertyafényes "ünnepi" koncert a Balaton partján

2010 december 11-én 17 órakor mutatja be legújabb "Az Ünnep" című CD albumát
Kövi Szabolcs a Városi Művelődési Központ színháztermében, Veszprémben.
Mivel a szerző ezúttal egy akusztikus albumot készített, a koncerten közreműködnek az album zenészei is, Lévai Mária (hárfa), Nagy Gergely (gitár), Revóczky Ottília (hegedű), Kövi Bálint (cselló), Bölcsföldi Anna - ének, Ruzsiczky Nóra - ének.

Tartalom átvétel