FÉK Étterem és Cukrászda - Balatonakali

Nem volt egyszerű egész évben nyitva tartó éttermet találnunk a Balatonnál. Szerencsére megfogadtuk ismerősünk javaslatát és ellátogattunk a Balatonfüred és Badacsony között, a 71-es út mentén hívogató Balatonakali Fék Étterembe. Mint utóbb kiderült, jól tettük, hiszen a helyi gasztronómiai élet központjába csöppentünk, ami Tóth Béla tulajdonos gyermekkori álmának beteljesülése.

Az ajtón belépve rögtön megéreztük a hely varázsát. Az udvarias pincér lesegítette kabátunkat és hellyel kínált bennünket. A szomszéd asztaloknál elégedett vendégek fogyasztották ínycsiklandó, szemet gyönyörködtető étkeiket. Az egyik irányból magyar, a másikból német beszélgetés ütötte meg fülünket akkor, amikor a Balaton part ez idő tájt szinte üres.

A hangulatos, otthonos, többszintes vendéglő mindig évszaknak és eseménynek megfelelő, gazdag dekorációval fogadja vendégeit. Ott jártunkkor éppen Valentin napi pirosban tündökölt. Az étterem több, jól elkülöníthető helyiségre oszlik, így családi, baráti társaságok éppúgy megtalálják helyüket, mint a különféle rendezvények résztvevői. Cserépkályhás pinceétterme az otthon melegét sugározza. Gyönyörű, faragott tálalóval díszített különterme falait a négy évszak hölgy alakjainak óriási gobelin képei díszítik. Az emeleti társalgóban kis asztalok, bőr fotelek és számítógépek várják a beszélgetni vagy chatelni vágyókat. Jó időben kellemes lehet az árnyas teraszon ücsörögni.

Abban a helyiségben, ahol mi ültünk le, a falakon helyi művészek által készített, megvásárolható festmények lógtak. Tóth Béla ily módon is támogatja a településen élő és dolgozó embereket. Ő maga is szereti az alkotást, és nem is akármilyen fokon űzi: a pultokon és polcokon sorakoznak a tehetségét elismerő gasztronómiai versenyek érmei, serlegei, kupái.

Az étlapon szereplő magyaros ételek gazdag választékát helyi specialitásokkal, és erdélyi ízekkel színesítik. A csorbaleves húsgombóccal forrón és gazdagon érkezett; kitűnő választás a savanykás íz-világ kedvelőink. A fokhagyma krémleves telt volt és ízletes; a camembert kockák különleges zamattal ajándékozzák meg fogyasztóját. Remek a roston sült harcsa fokhagymásan, párolt zöldségekkel, tartármártással. Isteni a tócsni falusi módra, bár itt tócsinak hívják. Húsimádók kedvence a sertésszelet Dávid módra sonkával, gombával, szalonnával, sajttal és lecsóval. Az édesszájúak a lehető legjobb helyre érkeznek: az étterem saját cukrász műhelyének köszönhetően helyben készülnek a csábító fimomságok. Nehéz választani a mindig friss cukrászsütemények, torták, házi húzott rétesek közül. Isteni a liszt érzékenyek által is fogyasztható Palugyai gesztenyés torta és a klasszikus somlói galuska. A ház specialitását, a mandulás almával töltött és vanília öntettel kínált Fék palacsintát pedig nem érdemes kihagyni. Nyáron a helyben főzött fagylalt is kiváló. Reggelente a vendégeket friss pékáruval, hideg és meleg paraszt reggelivel, kávé-különlegességekkel várják.

Tóth Béla célja a régió gasztronómiai életének felpezsdítése. Egész évben színes programokat kínál vendégeinek: januárban fánkbált és forraltbor-főző versenyt, nyáron lecsófőző versenyt, ősszel szüreti mulatságot, télen Mikulást tartanak. Épp ott jártunk előtt 2 nappal kapott ezüstérmet három édességük a noszlopi süteménysütő versenyen; Féktelen Jópofák elnevezésű kocsonyájuk pedig első helyezettként kupát érdemelt a noszlopi kocsonyafőző versenyen. A gazdag borkínálatot a Balaton-felvidéki termelők választékából állították össze; emellett megkóstolhatják az ország kiváló pálinkáit is. Mindig érdeklődjenek az étlapon nem szereplő fogásokról is, mert a kiváló chéf szezonális különlegességekkel kényezteti az ínyenceket.

Fék Étterem és Cukrászda

Balatonakali

(2011 február)

 

Balatonakali, Pacsirta u. 1.

Telefon: +36 87 544 044; +36 30 937 6461

Weboldal: www.fekabc.hu

E-mail:davidtoth@t-online.hu

Nyitva tartás: minden nap 8 - 22 óra

 


 

balatoninfo.sk | Szlovákiából is irány a Balaton !

2011/4/6

 

Továbbküldöm ismerősnek