Borhetek - Három hét lazulás a sétányon - Koncertek a parton

Újra Borhetek. A fesztivál, ami több egy gasztronómiai eseménynél. A borvidék közel harminc fajtájából, kétszázötven-féle bor, a trendi rozéktól és gyöngyöző boroktól egészen a testes vörösökön át a díjnyertes nedűkig. Huszonöt borász, pecsenyesütők, pálinkaházasok és kézművesek három héten át a Tagore sétány platánjai alatt. Augusztus 9-31. között a szokásos parti vonulás mellett minden eddiginél több program és jobbnál-jobb koncertek. Bor, flört és buli.

 

- A klasszikus olaszrizling jegyében telik majd az idei Borhét. Tavaly nagyon meleg volt a nyár, de időben érkezett az eső, így magas cukorfokú, megfelelő savakkal bíró szőlőt lehetett szüretelni. Biztos vagyok benne, hogy jobbnál jobb olaszrizlingek lesznek a pincészeteknél. A sláger persze most is a rozé, ez sem hiányzik majd egyik borászat kínálatából sem, a rozéfröccs hihetetlen népszerű, de a díjnyertes borokat is évek óta előszeretettel keresik a pavilonoknál. Igazodva a fogyasztási igényekhez egyre több gyöngyöző bort kínálunk, de megtalálhatók lesznek a 2011-12-13-as évjáratú testes vörös borok is. Bár az utóbbi időben megfigyelhető egy ízlésváltozás, a könnyű borok egyre népszerűbbek. Az utóbbi négy év nem kedvezett a késői szüretelésű, édes-nemes boroknak, ettől függetlenül a kínálatból nem hiányoznak majd a töppedt szőlőből készült nedűk sem - válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Mészáros József, a kiállító borászok képviselője.

A tavalyi Borhetekhez képest vannak változások, újra lesz pavilonja a Jásdi Pincészetnek, minden eddiginél több pálinkaház települ ki, és plusz egy résztvevőként ismét külön pavilont kap a Szent Benedek Gimnázium Széchényi Ferenc tagintézménye. 
A Bodorka miatt idén előrébb hozzák a pavilonokat, a borosgazdák faházai már a Blaha Lujza padjától kezdődnek. 
Az első helyet a Söptei Pince kapta, hiszen a négy aranyérmes bort felvonultató Söptei Zsoltot választották meg az év borászának Füreden. Ezúttal is csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt a rendezvényen, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen. Előnyben részesültek a régi résztvevők illetve azok, akiknek a város belterületén van szőlőjük.

- A további sorrendet sorsolás alapján döntöttük el, mert ennek régi hagyományai vannak. Ez az utolsó év, hogy hivatalosan nem palackozott bort is árulhatnak a borászok, jövőre erre már nem lesz lehetőség. Borászatonként 6-10 féle bort lehet kóstolni, ami azt jelenti, hogy a sétányon egyszerre közel 250 féle bor közül lehet választani. Árat nem emeltünk, minden a tavalyi árakon kapható - tette hozzá Mészáros József.

A Borheteken ezúttal is három, előre be nem jelentett ellenőrzés lesz, valamennyi pincészet kínálatát többször vizsgálják. Egy minősítő bizottság végzi véletlenszerűen az ellenőrzést, valamennyi bort végigkóstolják, emellett lesznek szúrópróba-szerű ellenőrzések is. 
- Van egy régi, rossz beidegződés, hogy a Borheteken gyengébb minőségi borokat adnak. Évek óta szigorúan ellenőrizzük a kínált borok minőségét, hiszen mindannyiunknak elemi érdeke, hogy rossz bor ne kerülhessen a poharakba. Az elmúlt években nem találtunk kifogásolható bort. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a borok minőségével nem lesz gond - így Mészáros József.

A borászok mellett 3 pecsenyesütő, 5 pálinkaház, egy cukrászda, valamint 15 kézműves várja a látogatókat. Lehet nézelődni a sétányra kitelepülő kiskereskedők asztalainál, a cukorkáktól a ruhákon át a játékokig, sokféle terméket kínálnak. Minden boros pavilonnál lehet majd zsíros kenyeret is kapni, ami ugyan nem teljesen illik a borkóstoláshoz, de elengedhetetlen kellékévé vált a rendezvénynek.

A Kisfaludy Színpadon minden este lesznek programok, a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében idén közel tucatnyi koncert kapcsolódik a Borhetekhez, fellép a többiek között a Budapest Bár, a Blahalousiana, a Mary Popkids és az Ocho Macho. Augusztus 20-án pedig tűzijáték. Részletes program itt.

 

- Bár évek óta a mennyiségi helyett a minőségi fogyasztás jellemző a Borheteken, így is pincészetenként átlagban kétezer liter bor fogy. Évente átlagban 120-150 ezren keresik fel a fesztivált. Hacsak nem lesz kirívóan rossz idő, idén is legalább ennyi vendégre számítunk, hiszen jó áron kínálunk valóban minőségi borokat, kulturált környezetben, idén a szokásosnál is több programmal  - fogalmazott Mészáros József, aki megjegyezte: a pavilonok előtti padokon ezúttal is nagyjából háromezren férnek el, de a korábbi évek tapasztalatai szerint a hétvégéken rendre nagy tumultus várható.

A boros pavilonok minden nap reggel tíztől éjfélig lesznek nyitva. Szinte kizárólag csak palackozott borok kaphatók, amelyekből azonban decinként is lehet vásárolni. Nincs egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 250 forinttól akár 600 forintba is kerülhet. A három decis kristálypoharak 500 forinttért vásárolhatók meg, és minden boros pavilonban visszaválthatók. Augusztus 8-án, délután 17 órától úgynevezett nulladik napot tartanak, ekkor már valamennyi borász kinyit.

A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a nyitónaptól kezdve a Borhetek teljes kínálata ezúttal is megtalálható lesz a város okostelefon alkalmazásában. A látogatók, az ingyenesen letölthető alkalmazás Borhetek 2014 című rovatában, a felépített borházak sorrendjében megtalálják valamennyi pincészetet, a borászok pedig néhány mondatban jellemzik és kínálják saját boraikat.
Minden, amit a Borheteken kínált borokról tudni érdemes, az áraktól az egyedi különlegességekig, néhány kattintással akár ott a sétányon elolvasható. (Az alkalmazás Balatonfüred néven letölthető a mobiltelefon marketekben vagy a itt a honlapon.)

Évről-évre gondot okoz, hogy a kitelepülő pavilonok elfoglalják a Tagore sétány jelentős részét illetve a kerékpárutat. A konfliktusok elkerülése érdekében az önkormányzat a Borhetek idejére felfüggeszti a móló és az Esterházy strand közötti kerékpárutat, amit mindkét oldalon táblák is jeleznek. A szervezők kérik a kerékpárosok megértését.

Íme, a sétányra kitelepülő borászok listája sorrendben:

Söptei Pince
Fodorvin Családi Pincészet
Dobosi Pincészet
Mészáros Pince
Szent Benedek Gimnázium 
Feind Borház
Koczor Pincészet
Múzsa Borház 
Koronczai Pince 
Figula Pincészet 
Piffáth Lajos 
Balogh Pince

Domonkos Pince
Béla és Bandi Bortársaság
Ódor Bor Galéria
Horváth Borház
Szabó és Fia Borpince
Punk Árpád - Ferenc Pince
Gyukli Pince
Kálmán Pince 
Hudák Pince
Lídia Borház
Cse-Ki-Bor 
Jásdi Pince 
Zánka és Környéke Pinceszövetkezet

 



Forrás: balatonfured.hu

Továbbküldöm ismerősnek