2024. október 6 | Ma: Renáta Holnap: Amália | Hírlevél | Médiaajánlat | Balaton | Fotóalbumok | Hasznos infók |
Várnak a várak
A várak, várromok kiváló kirándulási célpontok – a Balaton régióban is.
Szigliget – gyönyörű fekvés, impozáns romok, pezsgő várélet, folyamatos felújítás. Talán ezekkel a szavakkal lehetne röviden bemutatni a Balaton várát, amelyet a pannonhalmi apátság építtetett 1260-62 között. A török soha nem tudta bevenni.
A templom mögül indulva először az alsóvárba jutunk, majd egy gyilokjárón át a rondellára. Innen meredek gyalogút vezet az alsóvárnál mintegy 20 méterrel feljebb emelkedő felsővárba. Itt volt az egykori öregtorony ill. a várúr palotája és tornya. 2013 végén újabb jelentős rekonstrukciós munkák zárultak le a Balaton Várában, melynek köszönhetően többek között elkészült az alsó és felső várat összekötő lépcsősor, valamint üzembe helyeztek kültéri és beltéri érintőképernyős terminálokat is.
Várprogram rendezvényajánló:
Zenés esték a „Balaton várában”
Július 18. és augusztus 22. között a nyári hétvégi estéken újra megtelik a szigligeti alsóvárban kialakított színpad élettel. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra tiszteletét teszi nálunk a Magna Cum Laude együttes. Fellép a vár színpadán a nagy népzenei múlttal rendelkező és elismert Csík zenekar. A fiatalok egyik kedvenc pop rock együttese, a Hooligans is ellátogat hozzánk, hogy a középkori várfalak között zenélhessen. Zséda akusztikus koncertet ad majd, ahol újból megcsodálhatja a közönség szépségét és tehetségét. Augusztusban Magyarország legnépszerűbb jazzegyüttese a Benkó Dixieland Band nyújt majd felhőtlen szórakozást egy kellemes koncert erejéig. A Zenés esték programsorozat zárásaként pedig Szentpéteri Csilla zenéje kivételes ünneppé varázsolja az estét és nyújt magas színvonalú szórakozást.
www.szigligeti-var.hu
Csobánc – nem különben szépséges fekvés, pazar panoráma, csendben pihenő romok, legendákat őrző kövek. Ez a Csobánci Vár. A vár építését feltehetően az 1250-es években kezdték el, de az 1270-es években már, mint elkészült várról tesz említést egy korabeli oklevél. Építtetői a diszeli nemesek voltak, azonban az 1300-as években már a dél-itáliai eredetű Rátót nembeli Gyulaffy-család tulajdona, egészen a 17. század második feléig.
Várprogram rendezvényajánló:
XII. Gyulaffy Napok Csobáncért
A „Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium - Csobánc Váráért Közhasznú alapítvány” 2015. július 10-12-én rendezi meg a „Gyulaffy Napok Csobáncért” című hagyományőrző programját. A rendezvény hagyományteremtő céllal, immáron 12. alkalommal kerül lebonyolításra. A rendezvény során befolyt bevételeket a csobánci vár romjainak állagmegóvására fordítják, hogy az utókor számára megőrizzék a magyar történelem eme páratlan emlékét.
Középkori forgatag keretében életre kel az 1500-as évek török kori Magyarországának élete, hangulata. Ízelítőt kapunk a kihalófélben lévő mesterségekből, a néphagyományok, népszokások felidézésén keresztül megismerhetjük a kor hagyományait, az őshonos magyar haszonállatvásár pergő, hangulatát. Kóstolót kaphatunk a páratlan íz világú török és magyar konyha ínyencségeiből.
Nagyvázsony – Kinizsi vára egy bájos, Balaton-felvidéki falucska közepén. Nagy időket megélt lakótornya messziről látszik. A településen élt Mátyás király híres hadvezére, aki hadszíntéri cselekedetei mellett arról is híres, hogy Pálos rendi kolostort épített a település határában. Vártúrával, kovácsbemutatóval papírmerítéssel, viaszpecsét készítéssel és lovagi tornákkal is találkozhat az, aki felkeresi a nagyvázsonyi várat. A Kinizsi Vár Mátyás király fekete seregének verhetetlen hadvezére, Kinizsi Pál legendáját és a reneszánsz kort kelti életre egész évben rengeteg programmal és fesztivállal.
Aktualitás:
Harmincegy magyar történelmi személyiség költözött be egy évre a nagyvázsonyi várba. Pontosabban a mellszobruk. Ott van Nimród, Petőfi Sándor, Kodály Bartókkal, de még Sissi is. Az alkotó az a keszthelyi Túri Török Tibor, aki decemberben már bemutatta e tárlat egy részét a keszthelyi Balaton Színházban Legkedvesebb magyarjaim címmel. A Történelmünk nagyjai című kiállítás mellszobrait a nagyvázsonyi vár kápolnájában lehet szemügyre venni. A történelmi mellszobrok közt 29 férfi mellett két női alak is szerepel: Sissi, akit a kiállított alkotások közül elsőként formált meg a szobrászművész, valamint Zrínyi Ilona. Rajtuk kívül Árpád-házi királyok, neves magyar zeneszerzők, valamint híres 1848-as magyarok is helyet kaptak a tárlaton. A kiállítás 2016 márciusáig látogatható.
Várprogram rendezvényajánló:
Nagyvázsonyi Várjátékok
Július 1 és augusztus 20 között naponta délelőtt és délután várjátékok Nagyvázsonyban. Lovagoltatás, íjászat, csillagdobás, lándzsahajítás minden nap.
www.nagyvazsony.hu; www.kinizsivar.hu
További információk: Magyar Turizmus Zrt. - Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság
Tel.: +36-87/482-023
E-mail: balaton@itthon.hu
Internet: itthon.hu/balaton
Blog: www.itthonabalatonon.blog.hu
- ‹ előző
- 149 / 419
- következő ›