Újra Nyitott Balaton!

A tavaszi sikeres összefogás után, idén ősszel ismét megrendezésre kerül a teljes régiót átfogó Nyitott Balaton elnevezésű programsorozat, ahol a szervezők alapvető célja megmutatni, hogy a Balaton nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt a turisták számára, hanem ősszel is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni.

Az egyedülálló eseményhez számos szolgáltató is csatlakozott, akik örömmel fogadták a kezdeményezést – főleg az idei esős-borús nyár után.

 

A rendezvény fő témája, a bor és a gasztronómia. Nyitott pincék, és vendéglők sokaságával találkozhatunk, melyeknél nemcsak a legízletesebb balatoni falatok és nedűk biztosítottak, hanem transzfer is, így nem kell senkinek sem lemondania egy finom pohár borról vagy pálinkáról sem. A múzeumokban régi magyar filmalkotásokat tekinthetünk meg, a természet szerelmesi pedig kültéri programok között válogathatnak, így lehetőség lesz kincset keresni Balatongyörökön vagy kirándulni és kerékpártúrázni szerte a régióban. A Balaton Riviérán ezúttal disznóvágás és tökös verseny kerül a középpontba, igazi zenés, jókedvű mulatságra van kilátás, de a legkitartóbbak teljesítménytúrára is nevezhetnek a településen. Végül, de nem utolsó sorban Balatonföldváron ismét részt vehetünk azon az oknyomozó túrán, mely végigkalauzol bennünket a város legizgalmasabb helyszínein és a végén még azt is megtudhatjuk, ki ölte meg Heltai Gáspárt.

Az esemény október 22. - november 2. között várja azokat, akik szeretnének kicsit kiszabadulni a szürke hétköznapokból és szeretnének feltöltődni a Balaton partján. A programokról valamint az akcióban részt vevő szolgáltatókról a rendezvény hivatalos honlapján lehet tájékozódni.

http://www.nyitottbalaton.hu/



További információk:     Magyar Turizmus Zrt. -   Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság

                                               Tel.: +36-87/482-023

                                               E-mail: balaton@itthon.hu

                                               Internet: itthon.hu/balaton        

                                               Blog: www.itthonabalatonon.blog.hu

Továbbküldöm ismerősnek