Teltház a Balatonnál

Tavalyhoz képest jelentősen nőtt a vendégforgalom a Balatonnál, már nemcsak a strandolásra van igény, megnőtt a wellness illetve az éttermi szolgáltatások ázsiója, és élénk az érdeklődés a kulturális programok, fesztiválok iránt. A tó ismét reneszánszát éli. Balatonfüred a legkedveltebb helyek között.

 

Minden jel arra mutat, hogy az idei szezon jobb lesz a tavalyinál, az elmúlt évek 3-5 százalék közötti növekedési üteme megmaradhat, amelyet a kedvező időjárás is segít. A nyári főszezon gerincét továbbra is a július 15-től augusztus 15-ig tartó időszak jelenti, de idén már júniusban is rengetegen nyaraltak a Balatonnál. A tavalyi év hasonló időszakával összevetve jelentős vendégszám növekedés tapasztalható a strandokon és az ott működő vendéglátóknál is – ígyHoffmann Henrik, a Balatoni TDM Szövetség elnöke.

Az első fél évben a szállodákban 5 százalékpont körüli kihasználtság-növekedést tapasztaltak, az árbevétel pedig közel 10 százalékkal nőtt. Ez utóbbi nem csak a megnövekedett vendégforgalomból, vagy áremelésből adódik, hanem abból is, hogy a vendégek egyre élénkebben érdeklődnek az egyéb szolgáltatások iránt. Idén a szállás mellett a wellness vagy éttermi szolgáltatásokra is nőtt az igény, és komoly érdeklődés mutatkozik a kulturális programok iránt.

A hazai turisztikai szervezetek egyöntetűen állítják: a Balaton ismét reneszánszát éli, egyre több vendég választja újra a tengerparti nyaralásokkal szemben. Ez annak is köszönhető, hogy a Balatonnál az ár-érték arány javult az elmúlt években, a térség önkormányzatai, szolgáltatói nagy hangsúlyt fektetnek a színvonal javítására.

A Magyar Turizmus Zrt. is jó főszezonra számít a Balaton régióban. Kedvezőek az előfoglalási adatok, a Balaton vízminősége kitűnő, jó idő van, a strandok pedig tiszták és szépek. 
Tavaly összesen 6,4 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi és a magánszálláshelyek együttesen a Balatonnál, ez minden bizonnyal több lesz idén.


balatonfured.hu/MTI

Továbbküldöm ismerősnek