Szeptemberi rendezvényajánló

Romantikus Reformkor (szeptember 19-21.)

Szeptemberben időutazásra hív Balatonfüred! A Romantikus Reformkor rendezvényen igazi történelmi kalandban vehetünk részt. Az élő történelemórán minden a reformkorról szól: a zenei és az irodalmi műsorok különböző helyszíneken, sportbemutatók vagy a korabeli szórakozási lehetőségek, mint a tarokk bemutatója. De említhetnénk a 200-nál is több, korhű jelmezbe öltözött résztvevő felvonulását, vagy, hogy stílusosak legyünk: korzózását is. A megidézett kor történelmi jellegzetességénél – csak Füredre jellemző momentumainál fogva egyedülálló és utánozhatatlan programot és miliőt kínál. Az 1800-as évek hangulatát eleveníti fel a népművészeti és iparművészeti vásár is, csakúgy, mint a város éttermeiben kínált, eredeti receptek szerint elkészített reformkori étkek is. Ez az a program, amiről nem szabad lemaradni: egy felejthetetlen hétvége, amely a XIX. század első felének hangulatába repít vissza, mindezt pedig korabeli és korhű helyszínen, Balatonfüred újjáépített reformkori városrészében.

www.balatonfured.info.hu
 

XVI. Szent Mihály-napi búcsú (szeptember 27-29.)

Vonyarcvashegy és Balatongyörök települések közös programja sok-sok zenével, tánccal és vidám vetélkedőkkel. A szombati napon vásári program, kézműves foglalkozások, társasjátékok, petanque-verseny, kerékpáros ügyességi versenyek, valamint zenés műsorok várják a látogatókat a festői Szent Mihály domb tövében elhelyezkedő piacon.  Megmérkőznek egymással a két szomszédos falu – Balatongyörök és Vonyarcvashegy - képviselő-testületei és civil csapatai.  Vasárnap ünnepi szentmisét celebrálnak a Szent Mihály dombi kápolnában, délután balatongyöröki programok várják a látogatókat a Jüngling Zoltán Közösségi Háznál.

www.vonyarcvashegy.hu/programok

www.balatongyorok.hu

 

További rendezvényekért érdemes ellátogatni a települések honlapjára vagy a helyi Tourinform irodákban érdeklődni!


További információk:     Magyar Turizmus Zrt. -   Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság

                                               Tel.: +36-87/482-023

                                               E-mail: balaton@itthon.hu

                                               Internet: itthon.hu/balaton        

                                               Blog: www.itthonabalatonon.blog.hu

Továbbküldöm ismerősnek