2024. október 6 | Ma: Renáta Holnap: Amália | Hírlevél | Médiaajánlat | Balaton | Fotóalbumok | Hasznos infók |
47. Kékszalag - Programok a parton
Július 2-án, hatszáz hajóval, mintegy háromezer vitorlázóval rajtol el a Kékszalag mezőnye a móló elől. Idén éjszakai vitorlásverseny is lesz, mellette nemzetközi gitárfesztivál, gasztronómiai örömünnep a parton, ingyenes koncertek, utcabál, és Kékszalag éjszakája. Igazi, füredi sűrűség.
Július 2-án, 9 órakor rajtol a Kékszalag mezőnye a móló elől, hogy végig vitorlázza a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távot. A móló vonalában kijelölt, közel hét kilométeres, bójákkal jelölt sávból induló hatszáz hajó látványa, több mint imponáló. Izgalmas, kiélezett versenyre van kilátás, minden eddiginél több külföldi hajóval.
Több tízezer látogatót várnak ebben az évben is Füredre a tókerülő verseny idején. A Kékszalag alatt a városban nemzetközi gitárfesztivált tartanak, a sétányon pedig aVinCE Balaton borfesztivál és ingyenes koncertek várják az érdeklődőket. A Kékszalag éjszakáján ezúttal is érdekes programok a parton. Részletek itt.
A sétányon felállított óriás kivetítőn lehet majd követni a verseny menetét, amelynek díjkiosztóját ezúttal a Gyógy téren tartják július 4-én, szombat este hat órakor.
Idén lesz éjszakai vitorlásverseny is, este tíz órától néhány méterre a nézőktől egy reflektorokkal megvilágított pályán mérik össze tudásukat az ifjúsági versenyzők. A rajt után távirányítós modell vitorlás versenyt rendeznek az öbölben, július 3-án, pénteken pedig a Kékszalag leggyorsabb hajói versenyeznek közvetlenül a Tagore sétány előtt. A versenyt a Blaha Lujza utcában rendezendő utcabál zárja.
A versenyen, az 1934-es ötletadók szándékának megfelelően, már nincsenek megkötések, a klasszikus hajóknál jóval gyorsabb katamaránok és a kiülőkerettel versenyző liberák is részt vehetnek a légvonalban 155 kilométeres távon.
A csúcsot a különleges, kétárbocos Fifty-Fifty katamarán tartja, amely 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt futott be a célba tavaly. Józsa Márton csapata döntötte meg egyébként a klasszikus Nemere II. 57 éven át érvényes 10 óra 40 perces rekordját is, még 2012-ben.
Az egytestű rekordot jelenleg a Király Zsolt irányította Raffica tartja, 9 óra 56 perc 46 másodperccel. A kormányos idén is ezzel a hajóval áll rajthoz - jelentette be a Kékszalag sajtótájékoztatóján.
A tizenegyszeres győztes Litkey Farkas ezúttal egy idén, Svájcban vásárolt katamaránnal küzd az elsőségért.
- Kezes, nagy teljesítményre képes hajóról van szó. Lehet vele nyerni, van esélyünk. Én akkor tudok igazán jól hajózni, ha taktikus verseny alakul ki, ha pusztán csak a sebesség számít, akkor kisebb az esélyem. Két hetünk van a hajóval a felkészülésre, izgalmas lesz katamaránozni - mondta Litkey Farkas.
Az abszolút elsőségért folyó, legnagyobb érdeklődéssel kísért küzdelem mellett sokféle hajóosztályban osztanak még díjakat. A verseny sajátossága ezúttal is az lesz, hogy a profi versenyzők, világbajnokok, sokszoros magyar bajnokok együtt rajtolnak a szinte teljesen amatőr csapatokkal. A hagyományos, egytestű hajók illetve a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások együtt a vízen.
Az európai tavakon rendezett tókerülő vitorlásversenyek között a Kékszalag a legrégebbi, a balatoni versenytáv a leghosszabb és az elmúlt években itt vitorlázik a legnépesebb mezőny is. Az első Kékszalag versenyt 1934. július 27-én rendezte a balatonfüredi Hungária Yacht Club. 21 hajó állt rajthoz és csak ketten adták fel a versenyt. A győztes a Rabonbán nevű 30-as Cirkáló lett Ugron Gábor kormányzásával.
A Kékszalag távja légvonalban 155 kilométer, de a hajók a szélviszonyoktól függően ennél jóval többet is vitorlázhatnak. A verseny limitideje 48 óra, vagyis maximum két nap áll a versenyzők rendelkezésre a táv teljesítésére.
A bajnokságot kezdetben kétévente, minden páros évben rendezték meg. 1944-ben elmaradt a versenyzés a hagyomány 1947-ben folytatódott. 2001 óta pedig minden évben megrendezik a tókerülő bajnokságot.
A verseny történetének legsikeresebb hajója a Tramontana, amely nyolcszor nyerte el a Kékszalagot. A verseny történetének legsikeresebb kormányosa Litkey Farkas tizenegy győzelmével. 2001 és 2009 között megszakítás nélkül győzött minden regattán.
Rendszeresen indulnak tisztán női csapatok is a versenyen. Női kormányos először 1940-ben nyerte a Kékszalagot. Dr. Kultsár Istvánné Gordon Evelyn a Tramontana nevű hajóval 1942-ben megismételte győzelmét.
A VMSz teljes készültséggel biztosítja majd a versenyt: hét mentőhajójuk és közel ötven vízimentő 48 órán át ügyel a mezőnyre. A verseny mentésirányítási központja a Balatonfüredi Yacht Clubban lesz.
- ‹ előző
- 163 / 419
- következő ›