Jövő nyárra kész a Füred Hotel

Megújul a Füred Hotel, a város egyik legnagyobb szállója, amely az átépítés után, az északi parton egyedülálló szolgáltatást nyújtó, négycsillagos gyógyhotel lesz. Az építkezés a régió legjelentősebb beruházása - mondta Oláh Gábor helyettes államtitkár a hotel ünnepélyes alapkőletételén.

Az éveken át tartó enyészet után a hotel felújítási munkálatai már a nyáron elkezdődtek. A régió turisztikai potenciálja szempontjából is jelentős projekt révén, a Balaton parton egyedülálló, magas színvonalú szállodai szolgáltatásokat nyújtó, négycsillagos hotellé alakítják át a város egyik legnagyobb szállásadó épületét.
A hotel átépítése 3,8 milliárd forintba kerül, ehhez az Új Széchenyi Terv, Közép-dunántúli Operatív Programja 1,6 milliárd forint támogatást adott. A hotel két oldalára épülő egy-egy apartman ház megépítésével együtt több mint hatmilliárdos beruházásról van szó.

- A Füred Hotel átépítése a Közép-dunántúli régió legjelentősebb beruházása, amely jól példázza az uniós támogatások felhasználásának megújult módját. A támogatásokat a területi szereplők közreműködésével adjuk, ezzel a szemlélettel indul el jövő évtől a gazdaságfejlesztési programunk - fogalmazott Oláh Gábor a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.

Bóka István a város polgármestere kiemelte: a megújult hotel a Dunántúl első számú szállodaközpontja lehet, komplex szolgáltatásokkal.
- A város, de talán az egész ország egyik legszebb területén éveken át egy halott épület állt, most ez megváltozik. Fürednek sok előnye származik a beruházásból, a megújított hotel működésével annyi plusz adóbevételhez jut a város, amely bőven fedezi majd a városi uszoda éves üzemeltetési költségeit - jelentette ki a polgármester.

- Egy kísértetszállóból lesz itt egy év múlva a térség konferencia és wellness központja - vélekedett Kontrát Károly államtitkár, aki hangsúlyozta, a megújult hotel közel száz új munkahelyet teremt a városban.

- Összesen 460 vendégnek tudunk majd helyet biztosítani a megújított hotelben, exkluzív lakosztályokat is kialakítunk itt, 10-20 százalékkal drágább lesz a Flamingónál a szálló. Saját 150 méteres partszakasza van a területnek, a strandot a környéken élő fürediek fényképes igazolvány ellenében látogathatják majd. Önerőből építjük meg a két apartman házat, ezekben mintegy harminc lakást fenntartunk a szezonális értékesítésre. A legdrágább lakásokat 1,2 millió forint/négyzetméter áron lehet megvenni, szerencsére élénk kereslet van, már most az apartmanok harminc százalékát értékesítettük - válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Czigle János a hotel tulajdonosa.

A tervek szerint jövő nyarára készül el a négycsillagos, 184 szobás szálló, amelyben egyebek mellett lesz gyógyvizes medence, gőzfürdő, szauna, sóbarlang, bowling pálya, és egy hatszáz fős konferencia központ. Az épület keleti és déli oldala mellé 80-140 négyzetméteres part menti lakásokat tartalmazó, saját wellness részleggel rendelkező egy-egy apartman ház épül, az ingatlanon egy mélygarázst is kialakítanak.

A szálló vázszerkezete megmarad, a bejáratánál azonban lebontják a vasbeton elemeket, a Balaton felőli oldalára pedig egy új épületrészt illesztenek, ez lesz a közel háromezer négyzetméteres wellness részleg.
A terület parkosítására külön tervek készülnek, pótolják a kivágott fákat, de úgy, hogy bizonyos sávokban a sétány felől lehessen látni a balatoni panorámát. Látványtervek alább csatolva.

Egységes, letisztult megjelenésben gondolkodunk, az épület torony jellege megmarad, hiszen az egy jelkép, a víz felől nézve impozáns megjelenést mutat. Az épület jellegével nincs gond, a nagyobb vízfelületek partján jól mutatnak az ilyen támpontot adó, toronyszerű épületek. Az arányokon viszont mindenképpen változtatni kell, harmonikusabbá, könnyedebbé, barátságosabbá tesszük az épületet. Könnyed, fehér megjelenést kap, lágyabb korlátrendszert alakítunk ki, hangulatos, enyhe színezést adunk az erkélyeknek és szebbé tesszük az üvegfelületeket. Attraktívabb lesz az épület és megváltoznak az arányai is - összegzett a balatonfured.hu kérdésére pár hónappal ezelőtt Bordás Péter, az átalakítás terveit készítő építészmérnök.

A Füred Hotel, amely évtizedeken át a város egyik legforgalmasabb szállója volt, közel tíz éve áll teljesen kihasználatlanul. A korábbi tulajdonos, évekkel ezelőtt az Új Széchenyi-terv keretében 450 millió forint támogatást nyert az épület rehabilitációjára, de a munkálatok el sem kezdődtek, a pályázati forrás pedig így elveszett. A Flamingó Hotel tulajdonosa, Czigle János tavaly vette meg a part menti hotelt, amelyet az északi parton teljesen egyedülálló szolgáltatást nyújtó komplexummá alakít át.

 


Forrás: Balatonfured.hu

Odporúčať priateľovi